A banda

Vesszen a Nyugat!

Tagok

  • Gyöngyösi Attila - ének
  • Deria Dávid - gitár, vokál
  • János Zsolt - bass
  • Czinder Gábor - dob

A lényeg.

2008. márciusában alakultunk és azóta próbálunk Pécs városa szégyenfoltjává válni. Egyre nagyobb sikerrel megy a dolog. Káoszban utazunk.

2011 elején felvettük első stúdiófelvételünket, egy hat számos kislemezt Vesszen a Nyugat! címmel.

2011 végén, 2012 komolyan átalakultunk, de nem lettünk népszerűbbek így se.

Ami a Blikkből kimaradt: Story hosszabban

Na, ha új honlap, újra is fogalmazom (2009.május vége)

2008.márciusában alakultunk, Pécsett. Kezdetben hárman voltunk, Gábor, Monszi és Zsoca, a Bódesz csak április közepe felé szállt be. Folyamatosan próbáltunk, majd június végén meg is volt az első koncertünk, a pécsi Toxic Club-ban, ahol azóta már jópár koncertet adtunk.

Nyáron volt még egy fellépésünk (vicces volt :D), de igazából a sok próba miatt maradt emlékezetes a nyarunk, készültek szép sorban a számaink.

Ősszel lenyomtunk pár koncertet, meg próbálgattunk, aztán már az új évben, 2009.jan.3-án volt az eddigi talán legfontosabb fellépésünk: sikerült felvennünk a koncertet, így a buli hanganyaga letölhető a honlapunkról. Egyébként elég gyenge buli volt a többi Toxic-oshoz képest, nyilván az időpont miatt.

Január után szintén pár koncert, egy tehetségkutató meg próbák. Nyáron szeretnénk aktívan nekiállni az első normális hanganyag számainak. Mondjuk amilyen baszott lusták vagyunk ebből is csak jövő év lesz. :) Ha meg nem, akkor nem.

2009. augusztusában Gábor úgy döntött, hogy egyéb elfoglaltságai miatt kiszáll a zenekarból. Így került hozzánk Biczó Adrián, akivel szeptember közepe óta zenélünk együtt.

Sajnos Adriánnak önhibáján kívül el kellett hagynia a zenekart pár próba után. Ekkor úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk egy komolyabb váltást, így 2 gitárra váltottunk. Így került a zenekarba Deria Dávid és Stengl Péter. És újra nekiálltnk az új számoknak...

Márc.12-ei, ZION-beli koncertün után sajnos személyes okok miatt meg kellett válnunk Bódesztől, így került a zenekarba Kiss Bálint.

2010 őszén kiszállt Monszi is, Peti is, így visszaálltunk egy gitárra és Kovi barátunk dobol, aki egy ideje már követte a zenakar munkásságát, lejárt próbáinkra. Folytatás várható...

2011 elején a tagcserék után összeszedtük magunkat, összeszoktunk és felvettük első stúdiófelvételünket, egy hat számos kislemezt Vesszen a Nyugat! címmel.

2011 augusztusában, egy koncert után felmerült a Kínai Üzlettel való egyesülés gondolata. Ezt végülis meg is léptük, bár távolról sem ment zökkenőmentesen a váltás. Decemberben ráadásul doboscsere is volt, így csak 2012 elejére sikerült újra egy stabilnak tűnő felállást összehoznunk. Czinder Gábor visszaszállt a zenekarba és dobol, Zsoca éneklés helyett basszusgitározik és Gyöngyösi Attila a Kínai Üzletből lett az énekes.